A gyümölcsök aszalása évezredes múltra visszatekintő élelemtartósító módszer. Azokban az időkben, amikor még nem létezett fagyasztó- és hűtőszekrény, az üveget csak az uralkodó osztály tagjai tudták megfizetni (és nyilván nem lekvárt tároltak benne), ráadásul a kristálycukor sem volt beszerezhető a sarki boltban, szinte az egyetlen megoldás ez volt a gyümölcsök tartósítására. Ez azonban egyszerűségében is nagyszerű volt. Hiszen az aszalt gyümölcs megfelelően tárolva nagyon sokáig eltartható (persze csak ha nem fogy el előbb), nem törékeny, szobahőmérsékelten tárolható és könnyen szállítható. A téli, ínséges hónapokban energiát ad, pótolja a vitaminokat, ráadásul még finom is. Természetesen az előttünk élők nem gyümölcsaszaló készüléket használtak, hanem a napra vagy a padlásra terítették ki a gyümölcsöket.
A salamoni bölcs mondás szerint nincs új a nap alatt, és ezt az igazságot az aszalt gyümölcsök újrafelfedezése is bizonyítja. Igaz, teljesen sosem merült feledésbe, de pár évtizede jóformán csak a mazsolára korlátozódott az aszalás tecnikájának a használata. Szofisztikáltabb háztartásokban esetleg felbukkanhatott az aszalt szilva is. Ez alapjaiban megváltozott, mióta az adalékanyagok és a túlzott cukorfogyasztás káros hatásai bebizonyosodtak. Az aszalt gyümölcs otthon, gyümölcsaszaló géppel elkészítve teljesen adalékmentes, és hozzáadott cukor nélkül is természetes édes. Ennél fogva tökéletesen alkalmas az egészségre nem túl jó hatású, túlcukrozott bolti nassolnivalók kiváltására. A cukortartalma ugyan nem kevés az aszalt gyümölcsnek sem, viszont a sok rost, vitaminok és antioxidánsok társaságában ez egészen másképp hat a szervezetre, mint például egy fél zacskó bármilyen cukorka.
Egy gyümölcsaszaló készülékkel ráadásul zöldségeket, fűszernövényeket, gombát, kenyeret, sőt akár halat, húsféléket is száríthatunk. A gép tálcái állítható magasságúak, ezért az, hogy mit tartósítunk ezzel az ősi, kíméletes módszerrel, de a mai kor technikai segítségével, csak rajtunk múlik.