750

Harkányi Gyógyvíz és fürdőkultúra

Harkány Baranya déli részén, a Dráva völgyében, két hegy, a Tenkes és Szársomlyó hegy ölelésében fekszik.

Kiemelt, országos jelentőségű gyógyfürdője van a városnak, emellett a Siklós-villányi történelmi borvidéknek is része. Harkánynak a mikroklímája is különleges, az évi napsütéses órák száma 20 százalékkal magasabb az országos átlagnál.

Az 1800-as évek elején a település környéki mocsarak lecsapolásakor fedezték fel a gyógyforrást, az első fürdőt pedig 1824-ben építették. Harkány mára Baranya legkedveltebb turisztikai célpontjává vált, évente közel egymillió vendég keresi fel a fürdővárost.

Az Európában is egyedülálló gyógyvíz ásványianyag-tartalma meghaladja a literenkénti 1000 miligrammot. A kénes gyógyvíz mozgásszervi és ízületi betegségek megelőzésében, valamint gyógyításában hatásos. Csontritkulás, krónikus nőgyógyászati gyulladások és a nyirokkeringés zavarai esetén is ajánlott. A gyógyvíz különleges értéke, hogy a pikkelysömör tüneteit is enyhíti.

A 2000-es évek elején felújított 13,5 hektáros gyógyfürdőben 8000 négyzetméternyi vízfelület található. Az iszappakolás, szénsavas fürdő, különféle gyógymasszázsok mellett természetgyógyászati kezelések is elérhetők a Harkányi Gyógy- és Stranfürdőben, amelynek területén három gyógymedence, négy strandmedence, élménymedence, gyermekmedence és jacuzzi is található.

Információk

A nemzeti érték megnevezése

Harkányi Gyógyvíz és fürdőkultúra

Kategória

Egészség és életmód

Cím

Harkány, Zsigmondy sétány, 7815 Magyarország

Értéktár megnevezése

Baranya Megyei Értéktár

Telefon

+36 72 580 880

Várjuk észrevételeit, véleményét.

Lépjen velünk kapcsolatba!

Címkék

Egészség

További képek

Lépjen velünk kapcsolatba!