gímszarvas_fej_vágott

Ormánsági gímszarvas

Az 1800-as évek végétől Draskovich Iván gróf ormánsági birtokán szakszerű gímszarvas-gazdálkodásba kezdett. Olyan magas színvonalú vadaskerti tevékenységet művelt, mely a későbbiekben európai hírű lett.

A céltudatos tenyésztés és selejtezés eredményeként az 1937-es berlini nemzetközi vadászati világkiállításon fő attrakcióként mutatták be a Draskovich uradalomban elejtett 10 legerősebb gímszarvas trófeát. A szabad területen élő szarvasállomány szakszerű kezelésének és selejtezésének eredményeként világrekord trófeák kerültek bemutatásra.

A II. világháború pusztítása a vadaskertet sem kímélte, így az ott élő gímállomány a környező területen szóródott szét. 1963-ban ejtették el azt a 15 kg trófeasúlyú bikát, mely akkor a nemzetközi világranglista 2. helyén végzett. A Draskovich Iván által elkezdett munkát a háború után az Mecseki Erdőgazdaság folytatta, a szakszerű munka eredményeként Sellye környékén az Ormánság lett az ország egyik legkiválóbb gímszarvasos tájegysége.

A “Draskovich-szarvasok” genetikai örökségeként (hosszú és vastag, szépen gyöngyözött agancsszár, hosszú középág és jégág, ívelt szemág, erős terpesztés, 4-5 ágú szép korona, 13-15 kg trófeasúly) még napjainkban is önálló fogalom az ormánsági szarvas.

Információk

A nemzeti érték megnevezése

Ormánsági gímszarvas

Kategória

Agrár- és élelmiszergazdaság

Cím

7960 Sellye, Dráva u. 3, Magyarország

Értéktár megnevezése

Baranya Megyei Értéktár

Telefon

+36 30 663 0960

Várjuk észrevételeit, véleményét.

Lépjen velünk kapcsolatba!

További képek

Lépjen velünk kapcsolatba!