Dél-Dunántúlon sok helyen hagyomány, hogy minden évben Péter-Pál napján kezdődik meg az aratás. A parasztgazdaságban ez volt a legfontosabb, legnehezebb munka, és talán máig az maradt. Az asszonyoknak már a hajnali órákban is igen sok dolguk akadt.

Legtöbb helyen ilyenkor készítették az aratópogácsát, melyet a földeken dolgozóknak vittek. A teljes aratási munka végeztével nagy ünnepségeket csaptak, melyek fő eledele az „új pogácsa” volt, ami már a frissen őrölt lisztből készült.

Ennek emlékére szerveződik évről évre a nagypalli Pogácsafesztivál, ahol ősi receptekből készülnek a finom kemencében sült pogácsák. A fesztivál közös emlékezést, közösségi erővel bíró együttlétet jelent az itt élők és az elszármazottak számára.

2005-ben tartották az első Pogácsafesztivált Nagypallon. Azóta hagyománnyá nőtte ki magát a minden évben július első vasárnapján megtartott rendezvény.